Az SLO betegség egyik leggyakoribb velejárója a késve kialakuló beszédkészség és az általános kommunikációs problémák. Különösen nehéz a kommunikáció azokban az esetekben, amikor mindez még ráadásul halláskárosodással is párosul. A különböző mértékű hallás csökkenés kimutatására többféle módszer létezik, az egyszerű hallás vizsgálatoktól az összetettebb műszeres vizsgálatokig. Gyanú felmerülése esetén mielőbb érdemes szakorvosi véleményt kérni.

Az apraxia kialakulása is elég gyakori az SLO betegeknél. Az apraxia a célszerű kombinált mozdulatkészség hiányát jelenti. Például az apraxiában szenvedő - hiába is szeretné - nem tudja begombolni a kabátját, befűzni a saját cipőjét vagy kiölteni a nyelvét. Gyakran felcseréli a cselekedeteket, pl. a cigaretta helyett a gyufát veszi a szájába, fogkefével fésülködik, villával akar írni, stb.

Az apraxia a beszédben úgy nyilvánul meg, hogy a beteg tudja mit szeretne mondani, de mégis képtelen kimondani az adott szót és ez nagyon elkedvetleníti, sőt akár fel is dühítheti Õt. Azoknál a betegeknél, akik a jelnyelvet is elsajátították gyakori a váltás a beszéd és a jelnyelv között. Ilyenkor kevésbé csalódnak magukban. Éppen ezért az SLO betegek számára ajánlatos megtanítani a jelnyelvet, még akkor is, ha azt esetleg csak részlegesen vagy bizonyos mértékig képesek csak elsajátítani.